Karácsonyi szomorkodás

Az idei karácsony vegyes érzésekkel telítődött meg.  Egyrészt kellemes volt, mert időben hazaértem és tudtam vásárolni mindenkinek ajándékot, akinek akartam. Másrészt az ügyes bajos családom megint kitett magáért. Minden előtt jól sikerült a vizsgám és az aláíráspótom is meglett. Azt hiszem, hogy egy sikeres félévet tudhatok magam mögött… De… még lesz 7 vizsga, ami nem piskóta. Majd megbirkózok vele, mint mindig.

Folytatva a mesélést, miután hazaértem egész jó volt az itthoni hangulat. Sütés, ajándékozás. Egészen péntek estéig minden ok volt. Anyum párja és a tesóm összevesztek, elég hangosan. Ezután minden csak rossz lehetett. A szombati nap úgy, ahogy volt tönkrement.

Reggel ellátogattunk mamámhoz, ott az első egy-két óra remek volt. Mindenki ott volt, aki csak számított, nagyon jó hangulat volt. Aztán feljöttek a régi sérelmek, visszamentünk az őskorig… amit utálok, mivel nem lehet már tenni ellene, de bánt nagyon. Aztán a jelent pedzegették, hogy anyum párjával nincs minden rendben. Ez minden beszélgetésben benne van, ha nincs ott az illető. Miután anyukám hazament valamiért, őt kezdték el szidni. Nekem itt kezdett betelni a pohár, de kedves, jó kislány vagyok, aki hallgat, és csak mosolyog.

Körülbelül 4-5 fele indultunk unokatesómékhoz. Ott jókat játszottunk, 8-ig biztos, hogy marháskodtunk. Utána unokatestvérem elmesélt körülbelül 4 év történését. Kicsit hosszú volt. Miután befejezte bátyám barátnője mesélt, hogy bátyám mekkora egy lusta állat, hogy nincs élet célja, és így elég nehéz vele. Ahogy kezdtünk belefolyni a régi történésekbe, hogy mi volt apummal, és anyummal, a gyerekkor meg minden feljött, a poharam egyre jobban telítődött. Mindenki szegény bátyámat sajnálta, hogy ő csak egy áldozat ebben az egészben.

Folyamatosan azt éreztették velem, hogy ez egy szar család, innen csak menekülni lehet… eddig is tudtam, hogy ez van, ezek voltak, én is ezzel élek, mint a két testvérem. Csak én szerintem kitörtem ebből az ördögi körből. Nem tartom a kapcsolatot apummal és az új családjával, mert így kényelmesebb, egyszerűbb. Próbálom a jelenlegi családi légkörben meglátni a jót, ami néha nem megy. Tényleg jobb így, hogy szinte már pesten élek, koliban, mert alig vagyok itthon, és nem merülök el a mocsárban, mint a bátyám.

Egészen átértékelődött a világnézetem. Vagyis úgy érzem. Nem menekülésnek fogom fel, ha felmegyek a koliba itthonról, hanem egy lehetőségnek, felfrissülésnek. Azt hiszem, hogy a kis életkém elkezdődött, és nem fogok visszajönni ide. Ez a város, és a család örökké az enyém lesz, de egy új otthont tudok teremteni, és akarok is.

Explore posts in the same categories: Hétköznapok, Szörnyű, Vélemény, Zavar